Az, hogy ki mit ért ez alatt, igen változó, a felnőttek által említett tünetek nagyon széles skálán mozognak. Rendszerint közös a magatartásproblémákban, hogy olyan cselekvés- vagy viselkedésformák, amelyek a felnőttet zavarják, számára nem elfogadhatók vagy nem tudják kezelni azt. Ettől azonban még nem biztos, hogy problémáról van szó. Amit nagyon fontos lenne tisztázni ilyenkor, hogy mi az, ami életkori sajátosság és a normál fejlődés kereteibe belefér, és mi az, ami már problémát jelez.
Nagyon sok szülő magatartásproblémának diagnosztizálja a dackorszak velejáróit: a hisztit, akaratosságot, ellenállást, vagy kamaszkorban a szemtelenséget, lázadozást, a szülői véleménnyel való szembefordulást – holott ezek az adott életkor fejlődési feladatainak a megoldását szolgálják.
A valódi magatartásproblémák közé azok a cselekedetek és viselkedési formák tartoznak, amelyek a társadalmi és együttélési szabályokat folyamatosan áthágják, amivel a gyerek rendszeresen és akarattal fájdalmat okoz másoknak, és ami az életkori sajátosságokon kívül esik.
Nem tartozik ide tehát az, amikor a gyerekek harcosat játszanak az oviban és meglökik egymást, vagy amikor a nagyobb fiúk egymással versengve véletlenül okoznak sérülést a másiknak. De amikor azt látjuk, hogy egy gyerek egyedüli megoldási eszköze a konfliktusok vagy bármilyen helyzet kezelésére az agresszió, az már problémát jelent.
A magatartásproblémát nagyon különböző okok válthatják ki, de ami mégis elmondható ennek a hátteréről, hogy az alábbiak közül egy vagy több tényező szinte mindig jelen van a családban: diszharmónia, folyamatos feszültségek – amire a gyerek maga sem lát konstruktív megoldási mintákat -, elhanyagolás, bántalmazás (verbális és/vagy fizikai). A magatartásproblémák mögött mindig ott vannak az önértékelési problémák, a frusztráció, a szorongás, a magány, az érzelmi elhanyagolás, az el nem fogadottság érzése.
Forrás: gyerekmosoly.hu